Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Fő tér Siófok

8600 Siófok, Fő tér

Fő tér információk

A Fő tér épületei

 
A Szabadság tér közelében fekszik Siófok Fő tere. Itt található többek között a Dél-balatoni Kulturális Központ (DBKK), a városi könyvtár, a Polgármesteri Hivatal, több kis üzlet, magán szolgáltatások és hivatalok.
 

A siófoki Fő tér látnivalói és szerepe a városi életben

 
Siófok Fő terén sétálva megtekinthetjük Varga Imre szobrászművész alkotásainak tárlatát. Valamint Beszédes József mellszobra is itt látható, amely Vígh Tamás alkotása (1963). A Kulturális Központ bejárata előtt Kálmán Imre mellszobra van elhelyezve, amely Meszes Tóth Gyula alkotása (1961)
 
A siófoki Fő téren gyakran rendeznek fesztiválokat, látványos rendezvényeket, folklór fellépéseket, koncerteket. Ilyen esemény például a Tojásfesztivál vagy a Kálmán Imre emléknapok programjai.
 
A Fő tér hangulatát természetesen nem kis részben az is meghatározza, hogy Siófok mindenekelőtt üdülőhely, és ezért a város mottója, hogy az üdülők számára minden kényelmes és komfortérzetet keltő legyen. Itt minden közel van egymáshoz és gyorsan elérhető.
 
Kép forrása Wikipédia, szerzője Antissimo


Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Nemzetközi Tojásfesztivál, Siófok
Nemzetközi Tojásfesztivál

A Tojásfesztivált az 1999-ben kihirdetett Tojás Világnapja apropóján rendezik meg, azzal a céll...

Professzor, szobor

Siófok városának Főterén, a Dél-Balatoni Kulturális Központ elé lett kiállítva a Pro...

Beszédes József mellszobra

A Beszédes József mellszobor Vígh Tamás szobrász művész alkotása, melyet a szobrász 19...

Vénusz születése, szobor

A siófoki Fő tér szobrai nagy részben Varga Imre szobrászművész alkotásai, ezek közöt...

La Charogne, szobor

Siófok Fő terén Varga Imre szabadtéri szoborkiállítása között szerepel a La Charogne c...

Kálmán Imre-szobor

Siófokon a vasútállomás előtti Millennium parkban, a Zenepavilonban lett elhelyezve a Sió...

Még több Látnivaló Siófokon

Kálmán Imre Kulturális Központ

A siófoki Fő téren található a Kálmán Imre Kulturális Központ, amely egész évben sze...

Beszédes József mellszobra

A Beszédes József mellszobor Vígh Tamás szobrász művész alkotása, melyet a szobrász 19...

Czóbel Béla szobra

Siófok Fő terén lett kiállítva, annak a szobornak a másodpéldánya, amely Czóbel Béla ...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...

Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól

Szállás a közelben

1 City Hotel Siófok

Szállodánk Siófok belvárosában található, közel a város forgatagához, a Balaton pezsg...

2 Fő utcai Apartmanház Siófok

Siófokon, a Fő utca 50. szám alatti Apartmanházunkban várjuk kedves vendégeinket. A ház...

3 City Apartman Siófok

Kiadó apartman Siófok fő terén Kellemes pihenés Siófokon télen-nyáron is! Siófok...

Shopping a közelben

1 T-Mobile, T-Home Partner

T-Partner, teljes körű T-Mobile és T-Home ügyintézés, ügyfélszolgálat, mobiltelefon ta...

3 Balassa Szalon

Divatos frizurákkal, professzionális Joico termékekkel, fiatalos környezetben várjuk kedve...

Megosztom



Látnivaló kereső Siófok

Partnereink




Facebook